Dezső Tímea

asszisztens

Egész kicsi gyerekkorom óta csodálom és szeretem az állatokat, így talán nem meglepő, hogy már 10 évesen mindenféle kóbor kutyát hazavittem vagy etetgettem az utcán. Gimnazistaként 2 évig a Komlói Állatvédő Egyesület önkéntese voltam, a menhely kutyáit hordtam sétálni, képezgettem őket, segítettem, ahol tudtam. Majd Kaposvárra sodort az élet, ahol aztán agrármérnökként diplomáztam. Mivel kifejezetten a kutyákkal való közös munka, sport és tenyésztés érdekelt, így Társ-és hobbiállattenyésztési szakirányon végeztem, közben pedig 2007-ben megalapítottam border collie kennelemet. Azon vagyok, hogy nem csak szép és család centrikus, hanem egészséges kutyákat tenyésszek, így az elmúlt 6 évben minden vizsgálatot már itt Dunaharasztiban végeztettem. Így kerültem kapcsolatba a Mátyás Állatorvosi Központtal és az itt tevékenykedő lelkes csapattal. 2017. júniusától pedig már én is tagja lehetek asszisztensként a Központnak, és örömmel dolgozom minden nap a hozzánk forduló kis négylábú páciensekkel.